Martonvásár, Brunszvikok, Beethoven

A martonvásári kastélyban nemcsak építészetünk értékeivel, a parkban pedig nem csupán a magyar kertépítészet emlékeivel, hanem nemzeti történelmünk és kultúránk sajátos kincseivel is találkozhatunk. Ezen a helyen az idők során számos hazai és külföldi tudós, művész, politikus megfordult. Közöttük is kitüntető hely illeti meg Ludwig van Beethovent (1779-1827), annál is inkább, mivel a mai Magyarország területén Budán kívül ez az egyetlen olyan hely, amely a zeneköltő látogatásaival büszkélkedhet. Beethoven és hazánk, illetve a magyarok kapcsolatában a Brunszvik család meghatározó szerepet játszott. A Brunszvik testvérek, Teréz (1775-1861), Jozefin (1779-1821) és Ferenc (1777-1849) a zeneköltő műveinek első magyarországi népszerűsítői és ihletett tolmácsolói lettek. A fiatal komponista híre Martonvásárra hamar eljutott, Brunszvikék ugyanis már az első zongoratriók (1795) előfizetői között is ott voltak. Megismerkedésükre 1799 májusában került sor, amikor a főúri körökben körülrajongott mester zongoraleckéket adott a huszonnégy éves Teréznek és a húszéves Jozefinnek. „… Mikor ama nevezetes 18 napon Bécsben voltunk, jó anyánknak az a vágya támadt, bár részesülhetne Teréz és Jozefin leánya ama eléggé meg nem becsülhető szerencsében, hogy Beethoventől nyerjen oktatást. Beethoven – mondotta Rosti Albert, öcsém egykori osztálytársa – nem lesz rávehető, hogy a puszta meghívásnak engedjen, de ha a kegyelmes asszonyék méltóztatnak megmászni a Szt. Péter téri három keskeny csigalépcsőt és meglátogatják a Mestert, úgy kezeskedhetek a sikerért. Ez meg is történt. Mint iskolába tartó kisleány, hónom alatt a hegedű- és gordonkakísérettel ellátott Beethoven szonátámmal, állítottam be a Mester szobájába. A halhatatlan drága Louis van Beethoven nagyon szíves volt, és olyan udvarias, amilyen csak lehetett. Néhány mindkét részről elhangzott frázis után odaültetett a lehangolt zongorája elé, és én habozás nélkül elkezdtem énekelni a hegedű- és gordonkakíséretet, és hozzá derekasan játszottam. Ez annyira elbájolta a mestert, hogy megígérte, minden nap eljön a Károly főhercegről nevezett fogadóba. Ez a múlt század utolsó évének (1799) májusában történt. Beethoven szorgalmasan járogatott hozzánk, de nem egy órára, hanem gyakran déltől fogvást négy-öt óráig is ott ült mellettem, és fáradhatatlanul oktatott s intett, hogy a kezemet ne magasan s laposan tartsam, mint ahogyan eddig tanították, hanem alacsonyan, s behajlítva mozgassam. A nemes lélek nyilván nagyon meg volt velem elégedve, mert 16 nap alatt egyetlen egyszer sem maradt el. Öt óráig nyomát sem éreztük az éhségnek…” Ekkor köttetett közöttük az „a benső, szívbéli barátság”, amely a Mester haláláig tartott. A Brunszvik testvérek gyakorta találkoztak Beethovennel Bécsben, de martonvásári kastélyukban is többször megfordult a zeneszerző. Látogatásainak idejét és számát illetően sok a bizonytalanság. Két ízben mindenképpen járt itt, s látogatásainak legvalószínűbb időpontjai: 1800 májusa és 1806 nyara. Beethoven egyetlen pest-budai szereplésére 1800. május 7-én került sor a Várszínházban. Utána Martonvásáron is járhatott. Ferenc láthatta ekkor vendégül, mert a két Brunszvik nővér, Teréz és Jozefin ugyanis ekkor Bécsben tartózkodott. A felejthetetlen martonvásári napokra, amelyekről Brunszvik Teréz mesél emlékirataiban, később, 1806-ban kerülhetett sor. „Beethoven eljött Budára, eljött Martonvásárra, és mi felvettük abba a kis köztársaságunkba, amelynek csupa kiválasztott férfi és nő volt a tagja” – írja. S hogy mi volt ez a köztársaság? „Egy kerek térséget magas, nemes hársfákkal ültettünk be; minden fa egy-egy tagnak a nevét viselte, és ha egyik-másik nagy fájdalmunkra távol volt is, mégis beszélhettünk jelképeikkel, örömet s okulást merítve szavaikból… Ma sem ismerek szebb s boldogabb államot annál; Plató respublicája volt kicsiben” – meséli Teréz. Állítólag ekkor az Appassionata szonáta kéziratát is magával hozta Martonvásárra, s az utolsó javításokat itt tette rajta. Fél évvel később e remekmű Brunszvik Ferencnek szóló ajánlással jelent meg. Ferenc és Beethoven mély barátsága a zeneszerző élete végéig fennmaradt. Ferenc invitálására gyakran utaztak együtt. A martonvásári gróf volt Beethoven egyik legbőkezűbb mecénása és művészetét legjobban értő kortárs rajongója. Az a szentimentalizmus kora főúri divatjának megfelelően, hogy élő nagyságoknak is emlékművet állítottak, Brunszvik Teréz megígérhette a zeneszerzőnek egy Beethoven-emlék felállítását a martonvásári parkban. Ez lehet a zeneköltő tréfás üzenetének nyitja: „Csókold meg Teréz nővéredet – kérte Ferenc grófot -, mondd meg neki, félek, naggyá leszek anélkül, hogy ehhez ő egy emlékművel hozzájárulna”. Beethoven halálakor szobájának falán Brunszvik Teréz olajportréja lógott. A képet Teréz ajándékozta neki rajta ajánlásával: „A páratlan zseninek,a nagy művésznek, a jó embernek B. T.” A kettőjük közötti mély, egész életüket végig kísérő szimpátia meg is tévesztette az utókort: tévesen sokáig vélték Beethoven életrajzírói, hogy az európai kisgyermeknevelés úttörője, Teréz volt Beethoven rejtélyes kedvese, a romantikus „Beethoven szerelme, kisdedek megmentője” jelzővel aposztrofálva őt. Az 1920-as években, Teréz naplóinak ismertté válása után derült ki, húgába, Jozefinbe volt a zeneszerző szenvedélyesen szerelmes. Csaknem két évtizeden keresztül tartó kapcsolatuk egyik tanúja Teréz volt, ő haláláig megőrizte testvére titkát. Jozefin és Beethoven szenvedélyes kapcsolata nem volt felhőtlen. Megismerkedésük után Jozefin pár hét múlva anyja akaratának megfelelően feleségül ment az idős Jozef Deym grófhoz (1750-1804), és felkerült Bécsbe. A szerelmesek találkozása, közös zenélése szinte mindennapossá vált, közben Jozefin négy gyermeket szül férjének. Jozefin1804-ben megözvegyülve legalizálta volna kapcsolatát Beethovennel, azonban a kettejük közötti házasság a társadalmi konvenciók szerint számára rangon aluli kapcsolatot jelentett volna, így gyermekei feletti gyámságot elvesztette volna. „Beethoven! Olyan mint egy álom, hogy házunk barátja, bizalmasa volt. Egy nagyszerű lélek. Miért is nem választotta hitveséül J(ozefin) nővérem, mint Deym özvegye.” - írja naplójában Teréz negyven évvel később. „Mennyi boldogtalanság ilyen hatalmas szellemi adottság mellett! Ugyanazon időben volt Jozefin is boldogtalan! Ketten együtt (talán) boldogok lettek volna.”- folytatja néhány hónap múlva. Jozefin1809-ben elhibázottnak bizonyult döntést hozott, újra házasságot kötött a martonvásári templomban a Svájcban megismert észt gróffal, Stackelberggel (1777-1841), mivel benne látta fiai ideális nevelőjét. Közben nővérén, Terézen keresztül levelezik Beethovennel. Ekkor születhetett az a 14 neki címzett levél, melyekben a zeneszerző „Egyedüli Kedves”-nek, „Mindenem”-nek, „Boldogságom”-nak nevezi Jozefint. Ezeket a leveleket Teréz találta meg később, hagyatékának rendezésekor. Egy dobozba zárva húga fiaira bízta. Második házassága férjének mentális problémái miatt hamar zátonyra futott, Stackelberg gróf 1812 tavaszán családját elhagyta és elköltözött Bécsből. A gyermekeivel magára maradt Jozefinnek újra lehetősége lett volna legalizálni kapcsolatát Beethovennel, azonban Stackelbergtől elválni nem tudott, sőt az ismeretlen helyen tartózkodó férj várva a casus bellit, figyeltette feleségét, így Beethovennel többet nem találkozhatott nyilvánosan. Titkos találkozójuk mégis volt, ennek tanúja az a rejtélyes „Halhatatlan Kedves” megszólítást tartalmazó levél, melyet a zeneszerző 1812. július 6-án írt. A címzett kilétét sokáig találgatták, napjainkra a kutatók jelentős része Jozefint látja a megszólítottban. Stackelberg távolléte teret adott a találgatásoknak, hogy ki lehetett Jozefin 1813 áprilisában, az említett levél keltezésére pont kilenc hónappal született és a talányos Minona (visszafele: Anonim) keresztnevet kapott kislányának (1813-1897) apja. Nem csoda, hogy a nagy zeneköltő életrajzírói közül többen Beethoven apaságát valószínűsítik. Kettőjük közötti végleges szakítás 1816-ban történhetett meg. 1821. március 31-én Jozefin mindössze 42 éves, mikor meghal. Beethoven 1827-ben követi őt, a „halhatatlant”. „Tedd lehetővé, hogy veled élhessek”- kérleli szerelmét híres levelében Beethoven. Itt, ebben a szoborban végleg egymásra találtak. A Brunszvik család a XVIII. század közepén kerül kapcsolatba Martonvásárral. A török időkben pusztává vált Martonvásárt a Sajnovics örökösöktől 1758-tól idősebb Brunszvik Antal, Brunszvik Teréz nagyapja bérelte. Teljesen lakatlan volt, azonban Brunszvik Antal egy jól működő uradalom tervével állt elő és 1767-től megkezdte a betelepítést a környező falvak jobbágyaiból és zselléreiből verbuvált lakosokat az új faluba, majd sok szlovák érkezett a Felvidékről, néhány család pedig a cseh és morva területekről. A telepítés olyan sikeres volt, hogy 1785-ben már 684 lakosa volt a településnek. Közben 1771-ben a Brunszvikoknak sikerült megvásárolni a pusztát. Brunszvik Antal jó gazdaként meg is szervezte a falu életét, 1770-ben iskolát indított, majd 1777-ben neves bécsi építőmesterek és szobrászok munkája révén felépült a Szent Annának szentelt római katolikus templom is. Az 1780-ban elhunyt idősebb Brunszvik Antalt fia, ifjabb Brunszvik Antal (1746-1793) követte. Mindketten magas udvari méltóságokat töltöttek be. Miután a magyar kormányhivatalok Pozsonyból Budára költöztek, a családnak szüksége volt egy Buda környéki rezidenciára is. 1785-ben készült el az akkor még földszintes barokk kastély a templom mellett, ekkortól a család elsődleges kedvelt tartózkodási helye Martonvásár lett. Ez volt az oka, hogy Brunszvik Antal közbenjárt a királynál a falu mezővárosi rangra való emelése érdekében és ezt a címet 1789-ben el is nyerte. Az ifjabb Antal fiatalon 1793-ban meghalt, így az erdélyi szász főrangú családból származó felesége Seeberg Anna (1752-1830) vette át az uradalom irányítását, melyet csak 1807-ben adott át akkor már 30 éves fiának, Ferencnek (1777-1849). Az özvegy grófné hatalmas lendülettel állt neki a birtok vezetéséhez, melyet saját kezűleg lóháton lovagolva irányított. Folytatta férje vízrendezési munkáit és a kastély körüli angolkert kialakítását. Az egyik legnevesebb német kertépítőt, Heinrich Nebbient hívta Martonvásárra, főként neki köszönhetjük a ma is látható kastélypark arányainak a kialakítását, ő ültette, a mára hatalmasra nőtt platánokat. A munka oly sikeres volt, hogy egy 1815-ben idelátogató angol utazó úgy érezte magát a parkban, mintha otthon lenne. Ifjabb Brunszvik Antal és Seeberg Anna négy gyermeke Martonvásáron nevelkedett, e négy testvér révén vált a település a magyar művelődés kiemelkedő helyévé. Mindegyikőjük életútja kultúrtörténeti jelentőségű. A testvérek közül Brunszvik Teréz (1775-1861) volt a legidősebb. Korának egyik legműveltebb, legtájékozottabb magyar asszonya volt. Brunszvik Teréz pedagógiai tevékenysége az óvodák közép-európai elterjesztésében csúcsosodott ki. A világon akkor elsőként Angliában nyíló óvodák mintájára létrehozta Magyarországon is a kisdedóvókat. A legelsőt budai házában 1828-ban. Ez Közép-Európa legelső óvodája volt, majd hamarosan sorra nyitotta intézményeit Budán és Pesten, majd vidéken, de az ő közreműködésével jött létre az első osztrák óvoda Bécsben és az első dél-német óvoda Augsburgban és Münchenben is. Brunszvik Teréz volt az egyik első gondolkodó, aki rájött arra, hogy az egyén, az ország és az emberiség jövője azon múlik, hogy minél előbb módszeres nevelés körébe kerüljön be a gyermek, mert ez meghatározó egész életútjára. A grófnő a hazai és az európai óvodaügy élére állt. Brunszvik Teréz annak ellenére, hogy német anyanyelvű arisztokrata lányként nem tanult meg magyarul és bármennyire szeretett volna megtanulni, élete végéig nem tudott magyarul, rendkívül hazafias szellemű asszony volt. 1848 után unokahúgával a Martonvásárt gyakran felkereső Teleki Blankával mozgalmat indított annak érdekében, hogy a szabadságharc lángjai soha ne aludjanak ki. Gyűjtötték a szabadságharc emlékeit, leveleztek az emigrációval, birtokukon béresként álnéven több honvédtisztet is bújtattak. Lelepleződésünk után Teleki Blankát hosszú várfogságra ítélték, Teréz úgy kerülte el a börtönt, hogy az ellene zajló eljárást felfüggesztették. A grófnő amellett nemcsak a hazai és nemzetközi óvodaügy úttörője, hanem a magyar nőnevelés egyik megteremtője is volt. Elképzelése szerint a gyermekek nevelése mellett az anyákat is meg kell tanítani nevelni. Régi álmát a hazafias leánynevelő intézetet 1846-ban Teleki Blanka segítségével sikerült megnyitnia. Célja az volt, hogy a magyar nemes lányok ne csak német és francia nyelvű intézeteket látogassák, hanem magyar szellemű neveltetésben részesüljenek. Brunszvik Teréz folyamatosan naplót vezetett, feljegyzéseket írt munkájáról, illetve a hazai és európai történésekről. Kiterjedt levelezést folytatott egész Európában a kisgyermek nevelés tárgykörében. Ezek az írásai több ezer oldalt tesznek ki, a XIX. század történetének kiemelkedő forrásai. Brunszvik Teréz életének jelentős részét itt töltötte Martonvásáron, ez volt a legkedvesebb helye, annak ellenére, hogy nagyon sokat utazott a világban. Ide, a város temetőjében emelkedő családi mauzóleumba temették el 1861-ben. Brunszvik Teréz halála után hamarosan az emlékét őrző kultusz központja lett Martonvásár. Már 1871-ben ünnepségen emlékeznek meg róla Pesnecker József tanító vezetésével, majd az évtizedek során számos helyi és országos szintű megemlékezés színtere lesz Martonvásár. A legnagyobb ünnepségsorozatot martonvásári helyszínnel halálának 100. évfordulójára szervezték 1961-ben. Az országos konferencia és emlékműsor mellett felújították a családi mauzóleumot is és a grófnő földi maradványait öccse, Ferenc érckoporsójába helyezték el a mauzóleum közepén. Ez a koporsó azóta is zarándokhelye az óvodapedagógusoknak. A martonvásári óvoda már a XIX-XX. század fordulóján Brunszvik Teréz nevét viselte és jelenleg is ez a neve. Az intézményben dolgozó pedagógusok mindig is kiemelten ápolták Brunszvik Teréz emlékét. 1994-ben jött létre a martonvásári székhelyű Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány, mely a grófnő történelmi szempontból kiemelkedően értékes, zömében német nyelvű naplóinak magyarra fordítását, feldolgozását és kiadását, illetve a magyar korai óvodaügy történetének feltárását tűzte ki céljául. A Brunszvik testvérek közül Karolina (1782-1843) kiválóan rajzolt és zongorázott, ő is közeli barátságban volt Beethovennel. 1805-ben kötött házasságot a martonvásári templomban a tudós erdélyi arisztokratával, Teleki Imrével. Házasságukból több gyermek is született. Ők gyakran megfordultak Martonvásáron. Emma lányuk a magyarsággal szimpatizáló fiatalon elhunyt francia történészhez August de Gérandohoz ment férjhez. A szabadságharc leverése után előbb Drezdába, majd férje halála után Párizsba menekült, ahol több könyvet is írt. Karolina másik lánya Blanka a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb nőalakja. Neveltetését Brunszvik Teréz szervezte, gyakori vendége volt Martonvásárnak. Kiválóan rajzolt, festett és kedvenc műfaja volt a kisplasztika. Brunszvik Teréz már fiatalon utódjának szánta a magyar óvodaügy továbbvitelében. 1846-ban, mint említettük létrehozta nagynénjével a pesti leánynevelő intézetét, a magyar nőnevelés úttörője és egyik legelső szószólója volt. A világosi fegyverletétel utáni udvarellenes szervezkedéséért több évi várfogságra ítélték. Szabadulása után Párizsba utazott, ott halt meg és oda is temették el. Emlékét Martonvásáron a mauzóleumban 1996-ban felállított tűzzománc oltárkép és a kastélyon lévő emléktábla őrzi. A Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítványnak többek között célja Teleki Blanka emlékének ápolása, munkásságának feltárása is. Több kiadványuk jelent meg Teleki Blankával kapcsolatban, emlékműsorokat, kiállításokon emlékeztek meg róla. Többször is felmerült, hogy hamvait szellemi anyja, Brunszvik Teréz mellett helyezzék el a martonvásári mauzóleumban. Jozefin mellett Ferenc állt legközelebb Beethovenhez. Míg a lánytestvérek hazafias érzelme szembetűnő, a martonvásári uradalom birtokosa, Ferenc testvérük feleségével együtt meglehetősen császárpárti volt. Ő is kiválóan zenélt, ennek is köszönhető, hogy Beethoven a húgaival való megismerkedésük után vele is ismeretséget kötött. Beethoven egyik legjobb barátja és mecénása lett, sokat utaztak együtt, ilyenkor Ferenc állta a költségeket. De Ferencet nem csak a zene, hanem a színház is érdekelte, mellette pedig kiváló mezőgazda volt, a birtokán az ország egyik első angol típusú gazdaságát rendezte be, a nagyapja által épített földszintes barokk kastélyt emeletes klasszicista stílusúvá építtette át. Brunszvik Ferenc halálával a birtok irányítását felesége Justh Szidónia vette kezébe. A kiváló zongorista hírében álló grófnő halálával a család feje fia, Brunszvik Géza lett. Az ő idején építették át a kastélyt a ma is látható angol gótika stílusába, a kastély mellé különálló képtárat emeltetett. Felmenőivel ellentétben érdeklődési köre sokkal inkább a gazdasági élet, mint a kultúra felé irányult. Létrehozta a megye egyik első modern szeszgyárát és leginkább a számára országos elismertséget hozó uradalmi gazdálkodás kötötte le az idejét. Nevéhez kötődik a martonvásári óvoda 1883-ban történt alapítása. Beethoven halála után hamarosan Martonvásár a Beethoven kultuszhelyek közé emelkedett. Gyakran érkeztek Brunszvik Ferenc kastélyába a nagy zeneszerző emlékeit kereső látogatók. 1846-ban Liszt Ferenc jár itt ez okból, a Beethoven által használt zongorán játszik a Brunszvik család előtt. Beethoven halálának 100. évfordulóján a kulturális kormányzat Beethoven emlékévet rendezett, melynek záró eseményeként egy martonvásári koncertet terveztek. A park és kastély akkori birtokosa Dreher Jenő támogatta a rendezvénysorozatot és elkészíttette Pásztor János szobrásszal a zeneszerző kő mellszobrát, melyet a park szigetén állított fel. A hangverseny és a szoboravató azonban sajnálatos módon elmaradt. Pásztor János szobra a II. világháborúban találatot kapott és súlyosan megsérült. 1954-ben az MTA Mezőgazdasági Intézete újrafaragtatta a szobrot és újra felállította a szigeten. A sérült szobor jelenleg a szintén 1954-től Beethoven nevét viselő általános iskola udvarán látható. Az 1954-es szoboravató rendezvény során tartották az első nagyszabású szabadtéri koncertet, melyet a rádió is közvetített. 1958-tól minden nyáron megrendezik a 2-3 koncertből álló Beethoven hangverseny sorozatot a szigeten világhírű magyar és külföldi művészek fellépésével. Beethovennek Magyarországgal és a Brunszvik család való kapcsolatát mutatja be a kastélyban a Beethoven Emlékmúzeum kiállítása, mely 1958 évi megnyitása óta többször bővült és megújult. 2015 májusában Martonvásár újabb Beethoven emlékhellyel gyarapodott. Nagy János szobrászművész Beethoven és a halhatatlan kedves című, a zeneszerzőt és Brunszvik Jozefint ábrázoló alkotása a város főterén került felállításra. Mindezek mellett Martonvásár a hazai Beethoven-kutatás egyik központjává is vált, számos kiadvány jelent meg a településen a zeneszerző és hazánk kapcsolatának témájában.

A magyar óvodaügy története az Óvodamúzeumban

A martonvásári Óvodamúzeum egyedülálló módon mutatja be a magyar óvodáztatás történetét a kezdetektől az 1960-as évekig. A múzeumnak Martonvásár, az első óvodákat alapító Brunszvik Teréz legkedvesebb települése ad otthont. A múzeum épülete a város egykori óvodája, melyet Brunszvik Teréz unokaöccse, Brunszvik Géza építtetett 1883-ban. A magyar óvodák története 1828-ban kezdődött Budán, mikor Brunszvik Teréz családjának Mikó utcai házában megnyitotta a „kisgyermeki őr- és védintézetet”, mely nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is az első óvoda volt. A mintát számára az akkor a világon elsőként létrehozott angol óvodák nyújtották. „A nevelés teszi az embert, s az ember a hazát”- írta naplójába Brunszvik Teréz. Ki is volt ő? Ezt legjobban Hornyák Mária történész, Teréz életének, munkásságának legavatottabb kutatója foglalta össze: „ Brunszvik Teréz korának egyik legsziporkázóbb, legrokonszenvesebb, követésre méltó nőalakja. 1775-ben született, ifjúkorát a francia forradalom és a napól eoni háborúk idején élte. Ötvenéves volt a reformkor kezdetén, és a hetvennégyet taposta, amikor kitört az 1848-as forradalom. Nyolcvanhét évesen, 1861-ben hunyt el, hat évvel a kiegyezés előtt. Kapcsolatban állt Pestalozzival a világhírű pedagógussal és Beethovennel, Széchenyivel és Vasvári Pállal. Személyesen ismerte Alexander von Humboldtot a Berlini egyetem névadó tudósát és Metternichet a Habsburg Birodalmat irányító politikust, Liszt Ferencet és Barabás Miklóst. Teréz az arisztokrata lányok gondtalan, ám talmi csillogású életét élte, amikor rádöbbent, hogy őt a Teremtő nem mindennapi tanúságtételre szánta. Megismerve a jeles svájci pedagógus, Pestalozzi élő hitből táplálkozó nevelői tevékenységét, az egyszerű nép önzetlen szolgálatát, ő is elkötelezte magát mindezek mellett. Hittel vállalta küldetését, s e szolgálatnak szentelte minden idejét, pénzét, energiáját. Segítette az éhezőket, támaszt nyújtott az elesetteknek, magához vett és felnevelt egy szegény árva kislányt. 1828-ban pedig megnyitotta hazánk, sőt a monarchia első kisdedóvóját, amelyet újabb és újabb alapítások követtek.

Terézt az óvodák létesítésénél nem csupán holmi szépen hangzó szociális vagy humánus szempontok vezérelték, hanem ennél jóval több: a gyermeki lelkek megmentésének a vágya. Fő célja volt, mint írja, hogy „megóvja elfajulástól a hon jövő korának csemetéit, s gerjessze bennük az isteni szikrát”. Kisdedóvóiba elsősorban azokat a gyermekeket gyűjtötte egybe, akiket otthon senki sem nevelt, s akik így szeretetből, jóságból, testvériességből nem kaphatták meg azt az útravalót, amely nélkül egész emberré, istenhívő és emberszerető felnőtté nehezen lehettek volna.” Brunszvik Teréz az óvodáztatás országossá tétele érdekében, hazánk egyik első civil szervezeteként, egyesületet hozott létre. Munkásságának köszönhetően az általa kiváló pedagógiai tudással működtetett első intézményt hamarosan számos további óvoda követte. Pest-Budán és vidéken, de Ausztria és Dél-Németország első óvodái is az ő hatására és közreműködésével nyitották meg kapuikat. Teréz sokrétű és kitartó szervező tevékenysége egyre szélesebb körökben tudatosította, hogy a gyermek a nemzet és az emberiség jövőjének záloga, akit szeretetben kell nevelni. 1848-ban már mintegy száz óvoda működött az országban. Az első óvodák foglalkozásai meglehetősen iskolaszerűen zajlottak. Az első fél évszázadban az óvók férfiak voltak. Egy óvodában általában egy óvó dolgozott, a hozzá járó kettő és hat év közötti óvodások létszáma gyakran meghaladta a százat.

Az óvodák életében jelentős változást hozott az ún. Fröbel-módszer elterjedése. Friedrich Fröbel (1782-1852) német pedagógus, kivel Brunszvik Teréz is több levelet váltott, sokrétű nevelési rendszere a gyermeki cselekvési ösztönre és ezen keresztül történő fejlesztésre épül. Az angol óvodai módszerekkel szakítva kidolgozta a „Kindergarten”, azaz „Gyermekkert” óvodai modellt, mely a XIX. század utolsó évtizedeire az egész világban elterjedt. Fröbel foglalkoztatási eszközrendszere a fokozatosságra épül. Az egyes eszközöket „adományoknak” nevezi. A tevékenységet a gyerekek egy négyzetrácsos asztalon végzik, miközben „cselekményes dalokat” énekelnek. Az eszközök jelentős része a térformák megismerését segíti elő, de szerepet kapnak a színek és a mozgások is. Számos mára elfelejtett eredetű, de napjainkban is használt technikát ő vezet be: papírfűzés, lerakólapocskák (iskolai logikai készlet), agyagozás, magragasztás, papírhajtogatás, szalvétavágás, alakzatok kivarrása stb. Fröbel módszere 1870 és 1890 között hazánkban is termékeny táptalajra lelt. Eszközkészletét a pesti Sziklai-féle taneszköz bolt évtizedeken keresztül sikerrel árusította. Megalakult a Fröbel Nőegylet, mely saját óvóképzőt működtetett, de már elsősorban óvónőket, akkori szóhasználattal „gyermekkertésznőket” képezve. A Fröbel-módszer erősen megosztotta az akkori magyar óvótársadalmat. A módszer hívei igen hasznosnak tartották, míg a másik csoport teljesen ellenezte használatát a magyar óvodákban. A polémia hosszú évek után csendesedett el. Eszközeit végül is még évtizedekig használták a magyar óvodákban, de nem Fröbel szigorú útmutatásai szerint.

A magyar óvodáztatás újabb jelentős szakasza a XIX. század végével kezdődött. Hat évtizednyi teljes kormányzati szabályozatlanság időszakát zárta le az 1891-ben meghozott óvodai törvény, mely a világon elsőként magas színvonalon szabályozta az intézményes kisgyermek nevelés követelmény- és feltételrendszerét. Leszögezte, hogy a településeknek óvodát kell létrehozniuk, a 3-6 éves gyermekek részére. Pontosan rögzítette a működés rendjét. Nyolcvan főben korlátozta az egy óvónőre jutó létszámot. Ekkorra már szinte teljesen kiszorították az óvónők a férfiakat az óvodákból. Az óvodások oktatását a törvény tiltotta. Az óvodai foglalkozások köre az ima, társalgás, mese, ének, játék, testgyakorlás és munka köré csoportosult. Az óvodákban törekedtek külön munka és külön játszóterem kialakítására. A nevelés alapját erkölcsi, elsősorban valláserkölcsi nevelés, az érzelmi fejlesztés biztosította, a trianoni döntés után pedig ezen belül különösen nagy hangsúlyt kapott a hazaszeretetre való nevelés. Az óvodai törvény megjelenése után néhány év alatt megtöbbszöröződött az óvodák száma. Az addigi egyleti, alapítványi, községi, városi, egyházi fenntartású intézmények mellett megjelentek és nagyszámban nyíltak állami óvodák is.

A XX. század elején új színfolt jelent meg a magyar óvodapedagógia palettáján: a magánóvoda. Brunszvik Teréz óvodáit elsősorban a társadalom nagy részét kitevő alacsony életszínvonalú családok gyermekeinek hozta létre. A módosabb, gazdagabb családok gyermekeivel az anya és apa felügyelete mellett dajka, nevelő, nevelőnő sok esetben egy cseléd foglalkozott. A XIX-XX. század fordulója hozta meg azt a szemléletbeli váltást a felsőbb társadalmi rétegek gondolkodásmódjában, mely kialakította a magánóvodák iránti igényt. A gyermekpszichológiai kutatások közismertté válásával a szülők kezdték előnyösnek tartani, ha gyermekük hasonló korúak közösségében szocializálódik, ezért magánóvodákba járatják őket. Míg akkor egy átlagos óvodában hatvan-nyolcvan volt a csoportlétszám, a magánóvodákba legtöbbször csak nyolc-tíz gyerek járt. Ennek oka többek között az volt, hogy 10 fő alatt nem volt bejelentési és adófizetési kötelezettsége a működtetőnek. Elsősorban polgári származású óvónőknek nyújtott egzisztenciális lehetőséget a magánóvoda nyitása. A magánóvodákba jó minőségi, drága játékok kerültek. Az 1920-1930-as évektől egyre több magyar magánóvoda alkalmazta Maria Montessori napjainkban is használt pedagógiai rendszerét, melyet kezdetben hollandiai tanfolyamán, majd a Budapesten Bélaváry-Burchard Erzsébet által szervezett kurzusokon sajátították el az óvónők. Montessori maga is többször járt hazánkban.

A második világháború után gyökeres változás történt az óvodai intézményrendszerben és a pedagógiai irányban. A háború pokla az óvodaépületeket mint középületeket különösen sújtotta. Az újjáépítés nehéz éveinek bizakodó hangulatát az óvodák 1948-as államosítása törte le. A kommunista diktatúra az óvodákat is az ideológiai harc frontjának tekintette. Az addig biztos alapot nyújtó szakirodalmat, vezérkönyveket, de még az ideológiamentes szemléltetőképeket sem lehetett többé használni. Az ezek helyett nyújtott, a szocialista embertípus kialakításáról szóló, brosúra színvonalú, szakmailag értékelhetetlen és ideológiailag is zavaros útmutatók megvalósíthatatlanok voltak. Az óvodai foglalkozások számottevő részének a Rákosi Mátyást és Sztálint éltető személyi kultusz adta a témáját. A magyar óvodapedagógia súlyos válságba került. Szerencsére a magyar óvoda a néhány éves mélypont után magára talált és visszakerült a nemzetközi élvonalba. Az 1950-es évek közepétől a Kodály Zoltán és Forrai Katalin nevéhez fűződő világhírű kisgyermeki zenei nevelési módszer, valamint a környezeti nevelési rendszer kiemelkedő teljesítménye az óvodaügynek. Az 1960-as évek számos magas színvonalú, nemzetközi érdeklődésre számot tartó komplex szakmai módszer kidolgozásának bölcsője lett. A korszak teljesen átalakította az óvodák intézményrendszerét. Míg korábban az óvodák többségében nem ebédeltek és aludtak ott a gyerekek, a korszakban igyekeztek minden óvodát napközi otthonossá alakítani. Az 1960-as évek végére már szinte minden óvodában ott ebédeltek és aludtak a gyerekek. Ennek oka az a politikai szándék volt, hogy minél több anya munkaerejét vonják be a gazdaságba. Szintén ez okból új óvodák százai nyíltak, jelentős számban üzemi óvodaként. Az emeleti kiállításrész a magyar óvodapedagógus-képzést mutatja be, amelyet a kezdetektől napjainkig a nemzetközi szinten kimagasló színvonal jellemez. Brunszvik Teréznek súlyos gondot okozott, hogy megfelelő óvóurakat találjon óvodáiba, ezért fontosnak tartotta egy képezde felállítását. Az 1837-ben Tolnán megnyitott óvóképző avatását a világelső londoni egy évvel, a németországi második néhány hónappal előzte meg, így hazánk nemcsak az óvodák, hanem az óvóképzés létrehozásában is a világelsők között található. A tolnai mellett „példány”, azaz mintaóvoda is működött. A képző első igazgatója a szakembernek kiváló, de kétes jellemű Warga István volt. A nehéz megközelíthetőség miatt az iskola 1843-ban a pesti Valero utcába költözött, ahol a pályája kezdetén Martonvásáron, Brunszvik Ferenc gyermekei mellett nevelősködő Ney Ferenc lett az igazgató. A képző jelentőségét mutatja, hogy 1877-ben a budapesti Rózsák terén felépített új épületének avatásán Erzsébet királyné és férje, Ferenc József is részt vett. Az első évtizedekben csak férfiak voltak az óvóképző hallgatói, az első nő 1858-ban végzett, az 1870-es években pedig már a nőké a főszerep. Az 1880-as években már egyáltalán nincs férfi tanulója az óvóképzőknek, át is nevezik ezeket „óvónőképzővé”, sok évtizedre elzárva az utat a férfiak előtt. Az 1891. évi óvodai törvény végrehajtása óvónők százait igényelte, újabb és újabb egyházi és állami képzők kezdték meg működésüket. A lányok szűkös továbbtanulási lehetőségei miatt nagyon népszerű volt a szakma, az óvodai hálózat kiépültével azonban csökkent az igény az óvónők iránt, így az 1910-es évektől a kormányzat korlátozta a képzést. Drámai törést jelentett az első világháborút lezáró békeszerződés trianoni döntés, mivel a képzők nagyobb hányada az országtól elcsatolt területekre esett, viszont a megmaradt iskolákban a szakember koncentráció erősítette a képzés színvonalát, nem úgy, mint az 1948. évi államosítás utáni igen csak rövid képzési idejű tanfolyamok bevezetése. Az 1960-as évektől az addigi középfokú képzés szerepét egyre inkább átvette a felsőfokú főiskolai képzés. Napjainkban már a dajkai munkakör is középfokú szakképesítéshez kötött.

Martonvásár

A mintegy 5500 lakosú Martonvásár a térségének igazgatási, közlekedési és kulturális központja. Legújabbkori történetében 2005-ben kapta meg újra a városi címet. Mint a magyarországi Beethoven kultusz központja, évente mintegy 100 000 látogató keresi fel múzeumait, kastélyparkját és a hagyományos Beethoven koncerteket. Területe a középső bronzkorban és a vaskorban is intenzíven lakott volt. A rómaiak idején jelentős utak keresztezték itt egymást, itt volt a mai Óbuda és Tác közötti Aquincum-gorsiumi út átkelője a Szent László vizén. Az ókorban az út mellett nagyobb település, a patak mellett pedig villagazdaságok álltak. A népvándorlás korából az avarok emlékét ismerjük, igen gazdag temetőjüket tárták fel a megyei árvaház, a mai Pápay Ágoston Iskola területén. A magyar középkorban is az itt haladó utak tették fontossá. A településen húzódott É-D irányban az Esztergomot a Balkánnal összekötő „baranyai nagy út”, majd a Buda-Fehérvár út szerepe nőtt meg. Egykori bitokosa, Márton az 1220-as években kapott vásártartási jogot. Az Árpád-korban kialakult vásáros hely a 14. század folyamán a Poháros, majd a Kapi család birtoka volt. A 15. század elején – Ráckeresztúrhoz hasonlóan – Zsigmond király neje, Borbála királyné tulajdona lett. Zsigmond azonban visszavette feleségétől és a Dunántúl egyik legbefolyásosabb családjának a gersei Pethőknek adományozta, akik a török kor végéig birtokolták. A 16-17. század fordulóján, a 15 éves háború alatt a falu teljesen elpusztult. Az üres puszta előbb a Tordason is birtokos, labanc érzelmű Sajnovics család kezére került, majd a családba benősülő Beniczky Sándor osztrák katonatiszt birtokolta. Tőle bérli, majd vásárolja meg a 18. század közepén idősebb Brunszvik Antal a néhány lakosú majorral az uradalmat. Ő tudatos gazdálkodásba kezdett, az 1770-es évektől szlovák, német és magyar telepeseket hozott az uradalomba. Az 1775-ben grófi rangot kapott és magas udvari méltóságokat betöltő idősebb Brunszvik Antal emelte a település templomát. Halála után fia, ifjabb Brunszvik Antal örökölte a birtokot. Rövid élete alatt épült fel a kastély barokk változata, ő kezdte meg a park kialakítását, és elérte, hogy a nemrég felépített falu 1789-ben mezővárosi rangot kapjon II. Józseftől. Négy gyermeke közül Ferenc követte az uradalom irányításában. Az egyetlen fiú a birtokot mintagazdasággá alakította. Kultúra támogatóként is hírnevet szerzett. Beethoven legbensőbb barátja és mecénása volt, többször vendégül látta őt Martonvásáron. Legidősebb nővére Teréz, korának legműveltebb, legtájékozottabb asszonya volt. 1828-ban ő nyitotta meg Budán hazánk, és egyben Közép-Európa első óvodáját. Jozefin húgát szintén bensőséges szálak fűzték Beethovenhez. Karolin nevű testvérük Erdélybe Teleki Imréhez ment férjhez. Gyermekük Teleki Blanka nyitotta Brunszvik Teréz támogatásával az első magyar szellemű leány nevelőintézetet, és mivel még az 1850-es években sem engedte a szabadságharc lángját kialudni, ezért évekre várbörtönbe zárta az osztrák önkény. A Brunszvikok négy generáción keresztül birtokolták Martonvásárt. A válságba került családtól Habsburg József főherceg, Alcsút tulajdonosa vásárolta meg nászajándékként a fia részére. Három év után azonban továbbadta a környék uradalmait fokozatosan felvásárló Dreher Antal sörgyárosnak. Fia, Dreher Jenő és annak gyermekei az államosításig birtokolták. Az államosítás után agrártudományi egyetem létrehozását tervezték itt, majd miután ez Gödöllőn jött létre, a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetét alakították ki Martonvásáron, mely kísérleti gazdaságával évtizedek óta jó gazdája a Brunszvik örökségnek, világhírű búza- és kukorica nemesítő tevékenységével.

A város látnivalói:

A kastély melletti Szent Anna tiszteletére emelt kis barokk templomot 1774-1776-ban idősebb Brunszvik Antal építtette Jung Antal pesti építész tervei alapján. Az igen gazdag belső díszítés a kor neves szobrászainak és festőinek munkáját dicséri. A homlokzaton a Brunszvik család címerét, valamint Szent István és Szent László rokokó megfogalmazású szobrát láthatjuk. Már évek óta állt a templom, amikor ifjabb Brunszvik Antal 1784-ben elkezdte a barokk kastély építését, melyhez felhasználták az ott álló tisztilak szobáit. Ezek ma a Beethoven Múzeum helyiségei. Brunszvik Ferenc az 1820-as években tette emeletessé és oszlopos timpanonos klasszicista stílusúvá. Az 1870-es években újabb átépítésre került sor, ekkor kapta az épület a mai végleges képét: az angol gótika legszebb magyarországi kastélya lett. A kastély körüli angolkert kialakítását a 18. század végén kezdték meg a Szent László vize mocsaras árterületének rendezésével. A legjelentősebb munkálatok a 19. század első felében folytak. Ebből a korból származnak a platánok, a kastély mögötti hársfa, a kőpadok és a völgyhíd. A park építése során irányelv volt, hogy a festői szépség mellett hasznot is hozzon (tűzifa, legeltetés). A Brunszvikok tájépítő munkájáról már az 1810-es években is elismerően írt az angolkert őshazájából érkező brit utazó: úgy érezte magát, mintha otthon lett volna Angliában. A kastélypark ma hazánk legszebb fennmaradt angolkertje, számos korabeli ültetésű növényritkasággal. A tó közepén elterülő árnyas szigeten nyaranta három koncertet tartanak Beethoven emlékére, neves művészek előadásában. A színpadon álló Beethoven szobor Pásztor János alkotása. A kastélynak és parkjának számos híres látogatója volt a 19. században. Többször vendégeskedett itt Beethoven, majd az ő emlékét felidézve látogatott ide és játszotta a zeneszerző fejedelem műveit 1846-ban Liszt Ferenc. Itt székelt 1848 szeptemberében a pákozdi csata napjaiban a honvéd vezérkar, majd itt töltötte Budára hurcolásakor egyik utolsó éjszakáját a mártír miniszterelnök, Batthyány Lajos. A kastélyban helyezték el a Beethoven Emlékmúzeumot, mely a zeneszerző és Magyarország, illetve a Brunszvik család kapcsolatát mutatja be. A parkkal szembeni 1883-ban épített egykori óvodában látható az Óvodatörténeti Múzeum, melynek kiállításában a Brunszvik Teréz által 1828-ban alapított első magyar és egyben első Közép-európai kisdednevelőtől a napközi otthonos óvodáig követhetjük nyomon a kisgyermeknevelés történetét. A város központjához közeli temetőben találhatók az egykori birtokos családok mauzóleumai. A Brunszvikok klasszicista sírkápolnájában helyezték örök nyugalomra a család többi tagja mellé 1861-ben Brunszvik Terézt. A Dreher család neobizánci stílusú sírkápolnájában áll a városligeti Anonymus szobor alkotójának, Ligeti Miklósnak nagyméretű fehérmárvány Krisztus szobra. A település központját képező kereszteződésben találjuk a Postakocsi vendéglőt, mely a 18. századtól a Buda-fehérvári út postakocsi állomása volt. Barokk termében a 18. század végi bérlő által elhelyezett latin nyelvű tábla ma is látható. Az 1850-es évek elején baracskai gazdálkodóként gyakran megfordult itt Vörösmarty Mihály, hogy itt adja fel és vegye át leveleit.